10 dolog, amivel hetek alatt kinyírhatod a párkapcsolatodat

Nem ötleteket akarok adni, inkább megkongatni a vészharangot. Hahó! Amikor ezeket csinálod, akkor nem építed, hanem éppenséggel rombolod a számodra olyan fontos párkapcsolatodat. És még csak nem is tudsz róla.

szakitas3.jpg

 

Tegye föl a kezét, akivel nem történt meg, hogy este fáradtan hazavánszorgott, leroskadt a tévé elé, és bambán bámulta azt, amit éppen ment. Ha szólt hozzá a párja, valamit azért odamorgott, de másra se vágyott, mint hogy végre ágyba kerüljön. Ez mindenkivel megesik. De ha ezzel telnek a napjaitok, akkor épp a kapcsolatod sírját ásod.

Persze azért ennél több kell ahhoz, hogy tönkretegyünk egy párkapcsolatot. De ha a következő felsorolásból legalább ötöt rendszeresen űzünk, akkor jó esélyünk van arra, hogy pokollá tegyük a saját és a párunk életét.

 

 1. Kigúnyolod, nevetségessé teszed a párodat. Lehetőleg mások előtt.

Ez az egyik leggyilkosabb technika. Amikor nevetségessé teszed az érzéseit, gúnyosan utánozod a szokásait, és magasról teszel az érzéseire, akkor a személyisége legmélyebb és legsérülékenyebb részére viszel be egy jobb egyenest. Ezzel azt éred el, hogy a párod bezárkózik, nem fog elmondani neked semmit, és egyre távolabb kerültök egymástól.

 

2. A konfliktusokat nem egymás közt rendezitek, hanem másoknak panaszkodsz a társadra.

Persze, néha szükséged van a harag kiengedésére, és arra, hogy jól kipanaszkodd magadat. De ha a dolog itt megáll, és egymás között nem tisztázzátok a félreértéseket, akkor a tüske benned marad, a konfliktus nem oldódik meg. De sebaj! Ezt majd fel lehet emlegetni a következő tíz év összes veszekedésében.

 

3. A múlt felemlegetése

Ha nem rendezitek egymással a konfliktusokat, akkor remek játszmákba lehet belebonyolódni azzal, hogy minden egyes veszekedés alkalmával felemlegeted az elmúlt évek összes sérelmét. Ez arra jó, hogy rögzül a lista a fejedben, a párod pedig néhány év elteltével végre meg fogja érteni, hogy mekkora egy szemét. És akkor keres valaki mást, aki még kedvesnek találja.

szakitas4.jpg

 

4. Korlátozod a szabadságát

Örökké ellenőrzöd, beszámoltatod, hogy hová megy és kivel. Biztos, ami biztos, az összes létező fórumon ellenőrzöd a leveleit és üzeneteit, mert az ördög nem alszik. És aki keres, az találni is fog. Egészen biztos, hogy találsz majd olyan üzeneteket, amelyeket minimum gyanúsnak fogsz találni, és akkor kezdődhet is a móka: kérdések, gyanúsítgatások, beszólogatások. Hogy erre mit lép a társad? Megteszi azt, amivel már amúgy is vádolod. Csak hogy igazad legyen.

 

5. Szidod a családját

Lehetőleg a párod előtt, és főként az anyját. De jó, ha ezt a gyerekeitek előtt is megemlíted, mert jobb, ha ők is tudják, hogy az amúgy velük annyira kedves nagyi csak megjátssza magát, és igazából egy gonosz boszorkány. Ha a párod nincs is jó viszonyban a szüleivel, még akkor is meg fogja védeni őket. Ezzel csak azt éred el, hogy még jobban eltávolodik tőled.

 

6. Lehetőleg napokig, hetekig duzzogsz

Ha megbántódsz valamin, azt nem közlöd, hanem azt várod, hogy a párod magától jöjjön rá, hogy mekkora tuskó volt már megint, és minimum térden csúszva vezekeljen a vétkeiért. De valahogy nem jön rá. Sokáig még azt sem veszi észre, hogy te éppen duzzogsz. Amikor pedig leesik nála a tantusz, akkor nem érti, hogy mi a baj, te pedig nem is vagy hajlandó neki elmagyarázni. Ezt tudnia kéne. De nem tudja. Mit csinál ehelyett? Olyan társaságot keres, ahol jól érzi magát. Lehetőleg jó messze az általad megmérgezett légkörtől.Ha problémát jelent a kapcsolatotokban a gyakori sértődés, duzzogás, nézd meg a Segítség! Duzzog a párom! tudásanyagot!

duzzog.jpg

 

7. Semmi sem jó, amit csinál

Bármit is tesz érted vagy értetek, az nem elég jó. Képtelen rendesen beverni egy szöget a falba, amit nagy könyörgések árán mégis megcsinált, az pocsék, a gyerekekkel sem bánik rendesen, nem főz elég jól, és a külseje is egyre szörnyűbbnek tűnik. A véleményedet persze nem tartod magadban, hanem minden lehetséges alkalommal szembesíted őt a hiányosságaival, hibáival és tévedéseivel. És azt várod, hogy ettől majd hirtelen megváltozik. De valahogy az istenért sem változik. Sőt egyre ritkábban jár haza, mert semmi kedve azt hallgatni, hogy mekkora egy szar alak.

 

8. Nem töltesz vele időt

Igyekszel a lehető legkésőbb hazamenni, hétvégénként is inkább bemész dolgozni, mert semmi kedved ahhoz, hogy együtt legyél a pároddal. Bárhol jobb mint otthon. Ha beszél hozzád, vagy szeretne valami közös ügyet megvitatni, lepasszolod, mással matatsz, nem nézel rá, foghegyről válaszolgatsz. Már nincs kapcsolat köztetek.

 

9. Képtelen vagy belátni, ha hibáztál, és nem kérsz bocsánatot

Ha nem látod be, hogy tévedtél, hibáztál vagy megbántottad a másikat, ha nincs lelkifurdalásod azért mert fájdalmat okoztál a társadnak, akkor már valószínűleg nagyon elkopott a lelkiismereted, ugyanis annyiszor bántották meg egymást. Már nem tudsz rá úgy tekinteni, mint egy érző emberi lényre, akinek fájnak a szavaid. Akkor miért vagy még vele?

 

10. Bosszút állsz minden sérelemért

Lehetőleg ott és úgy, hogy az nagyon fájjon neki. Azt gondolom, hogy ez már a kapcsolat agonizáló szakasza. Amikor egy viszony a kölcsönös adok-kapokig eljut, onnan már nagyon nehéz visszafordítani. Ekkorra már annyi bántás és sérelem halmozódik fel, amit nagyon nehéz eltüntetni.

Ha már nagyon elromlott a kapcsolatotok, de még szeretnél változtatni, nézd meg, hogyan segíthetek!

Ha szeretnél javítani a kapcsolatotokon, nézd meg a Mentőcsomag veszekedő pároknak tudásanyagot!

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük