10 módszer arra, hogyan NE érvényesítsük az akaratunkat a párkapcsolatban

Teljesen normális, hogy vannak ötleteink, terveink vágyaink, és ezeket szeretnénk megvalósítani a párkapcsolatunkban. A kérdés csak az, hogy ezeknek hogyan szerzünk érvényt: rejtett módon, vagy nyíltan, őszintén kérve. Az utóbbi kockázatos, az előbbi viszont durván rombolja a kapcsolatot.

Egy kapcsolatban mindkét félnek megvannak a maga rejtett fegyverei, amelyeket időről időre bevet, ha érvényesíteni szeretné az akaratát. Ezek rövid távon rendkívül hasznos, mert el tudom érni, hogy akkor beszélgessünk, amikor én akarom, vagy oda menjünk nyaralni, ami az én álmom. Csakhogy hosszú távon ezek a fegyverek rombolni kezdik a kapcsolatot, mivel a másik csak utólag érti meg, hogy ő itt bizony területet vesztett, és ekkor már csak utólag tud reagálni. Ami mindig neheztelést vált ki belőle. Ilyenkor a partner megkeseredik, elégedetlenkedik, zsörtölődik, dühkitörései támadnak, ez pedig minden esetben rontja a kapcsolatot. Sokszor nem is értjük, hogy miért válik a nő házsártossá, vagy miért dühöng a férfi állandóan. Ha azonban felismerjük a titkos, manipulatív eszközöket, akkor van esélyünk egyrészt abbahagyni ezek használatát, másrészt észrevesszük, ha a párunk használja, és gyorsabban tudunk reagálni, képesek leszünk megvédeni a saját határainkat.

Nézzük akkor szépen sorban!

1. A saját felfogásunk érvényesítése – kinyilatkoztatás

Számtalan házasságban ad okot zsörtölődésre az, ha például az egyik fél kijelenti magáról, hogy „én már csak ilyen heves természetű vagyok”, fogadj el ilyennek. A másik ebben az esetben nem sok mindent tehet, vagy szó nélkül elfogadja társa megmásíthatatlan véleményét, vagy rendszeresen vitatéma lesz a másik heves természete.

2. Hízelgés

„Szívem, ezt senki nem tudja olyan jól megcsinálni mint te. Ugye, most is megcsinálod?” Mivel ezt jól esik hallani, a társunk eleinte szívesen megteszi, amire ilyen manipulatív módon rávettük, de egy idő után feltűnik neki, hogy behúztuk a csőbe.

3. Tehetetlenség

A tehetetlenség jelen esetben azt jelenti, hogy segítségül hívjuk a párunkat valami olyan dologban, amit – állítólag – egyedül nem tudunk megcsinálni. A tehetetlen fél gyakran az elesettségével durván irányítgatja a környezetét, és elvárja mindenkitől, hogy körülötte ugráljon.

4. Bűntudatkeltés

„Ó, ma is ilyen későn jöttél haza. Pedig úgy vártalak, még vacsorát is készítettem neked. Annyit dolgoztam vele, és úgy aggódtam, hogy hol lehetsz.” A későn érkező fél hirtelen szörnyen ideges lesz, és fogalma sincs, hogy mi bosszantotta fel ennyire.

5. Zsarolás

„Ha nem jössz haza minden este hatra, akkor elhagylak.” Ez már nem is annyira titkos fegyver, hanem nyílt zsarolás. Ha enged neki az ember, akkor se lesz sokkal jobb a helyzet, csak ideig-óráig, mert hamarosan újabb követelések következnek. Az igazi megkönnyebbülést ezekben a helyzetekben az adja, ha rájövünk, hogy bármivel is fenyeget minket a párunk, úgysem tudjuk megakadályozni, hogy megtegye.

angry-man-001.jpg

6. Hitegetés

A világból is ki lehet kergetni valakit azzal, ha homályos megegyezéseket kötünk vele, amit aztán nem tartunk be. „Ha végzek, majd hívlak.” A másik nem fogja tudni, hogy mikor várja a hívásunkat, már ha egyáltalán szándékukban áll felhívni. Rendkívül bosszantó olyan emberrel együtt élni, akinek a szavára nem lehet adni, mert folyton kibújik a megegyezések alól: „Megígértem volna? Tényleg? De hát nem beszéltük meg biztosra.”

7. Ködösítés

Hasonlóan durva fegyver, amikor a társunkból nem lehet kicsikarni egy normális választ, mert folyton ködösít, általánosításokat mond, témát vált, filozófiai eszmefuttatásokba kezd. A társa nagyon ritkán kap az ilyen embertől egyenes kérdésre egyenes választ. Hogy miért jó ez neki? Nem kell megnyílni, nem kell őszintén megmutatnia magát.

8. Passzív agresszió

Ez a fajta eszköz kiválóan alkalmas arra, hogy megússzunk vele egy kirobbanni készülő konfliktust. Ha a párunk kér tőlünk valamit, akkor szó nélkül beleegyezünk, bár már akkor is tudjuk, hogy nem fűlik hozzá a fogunk, aztán csöndben szabotáljuk a feladat teljesítését. Például elfelejtjük megcsinálni, vagy úgy oldjuk meg, hogy abban nincsen köszönet, esetleg hetekig halasztgatjuk.

csaladi_konfliktus.jpg

9. Gúny

Nagyon-nagyon durva fegyver. „Ó, de csinosan öltözött fel ma valaki! Takarítónőt leszel a jelmezbálon?” Majd amikor megsértődsz, akkor röhögve közli veled, hogy még humorérzéked sincs.

10.Kész tények elé állítás

„Meghívtam öt barátomat jövő keddre vacsorázni. Megígértem nekik, hogy főzöl valami finomat.” Kemény, nem? Igencsak karakán az, aki erre nemet mond. Ehhez hasonlóan az időnket, energiánkat rabolja az, aki rendszeresen késik. Szörnyen bosszantó, és csak nehezteléssel lehet rá reagálni.

Ha megtanuljuk felismerni a fenti fegyvereket, akkor egyrészt nem érezzük magunkat hülyének, zsörtölődős házisárkánynak, amikor újra meg újra kiakadunk a fenti tisztességtelen eszközök használatától. Másrészt lehetőségünk van végiggondolni, hogy mi magunk melyikkel élünk a kelleténél gyakrabban, és felmérhetjük, hogy ezzel milyen károkat okozunk a kapcsolatunkban.

Ha elakadtál az önérvényesítési folyamatban, és szeretnél megtanulni egy valóban hatékony technikát, nézd meg, hogyan segíthetek neked!

Ha szeretnél javítani a párkapcsolatodon, nézd meg a Kapcsolat szerviz videós előadás-sorozatot!

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük