Párkapcsolati coach & mediátor

A jó párkapcsolat tanulható

5 pusztító tévhit a párkapcsolatról, amit csak a lúzerek hisznek el

Annak ellenére, hogy ma már Dunát lehet rekeszteni a párkapcsolatokról szóló szakirodalommal és önsegítő könyvekkel, még mindig makacsul tartja magát néhány tévhit, amit sajnos nagyon sokan elhisznek, tönkretéve ezzel a saját és a párjuk életét is.

 

Íme egy kis csokor a pusztító, boldogságot tönkretevő tévhitekből.

  1. Ha már dolgozni kell egy kapcsolatért, az annyit is ér.

Aki ebben a gondolatban hisz, az elvárja, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, méghozzá magától. Szerintük semmi szükség arra, hogy a partnerek beszélgessenek a problémákról, esetleg új készségeket sajátítsanak el. A boldogságnak azonnal, varázsütésre működnie kell, elvégre ha az Igazit találták meg, azzal mindennek tökéletesen működnie kell. Ha valami nem jól működik, az annak a jele, hogy nem az Igazit találta meg, és már lép is tovább a következő Igazihoz.

Ezzel szemben a nyertes stratégiát azok képviselik, akik jól tudják: nem számíthatnak arra, hogy minden párkapcsolati gondjuk varázsütésre megoldódik. Meggyőződésük, hogy kiegyensúlyozott és tartós párkapcsolat csak akkor lehetséges, ha a két fél együttes erőfeszítéssel oldja meg az elkerülhetetlenül megjelenő problémákat.

 

2. Ha igazán szeret, kitalálja a gondolataimat.

Ez abból a meggyőződésből fakad, hogy az ideális párok szinte olvasnak egymás gondolataiban. Vagyis: egyek vagyunk. A partneremnek tudnia kell, hogy éppen mit érzek, mit gondolok, mire van szükségem, és nekem is tudnom kell, hogy mit érez, gondol a társam, és pontosan tudom is, hogy mire van szüksége. Ha nem tudod kitalálni, hogy mire van szükségem, akkor nem vagy az Igazi, mehetsz a kukába. Ha nem fogadod el, hogy én nálad jobban tudom, hogy mire van szükséged, és nem engedelmeskedsz nekem, akkor lapát.

Ez a meggyőződés rengeteg sértődésnek, elnémulásnak, szakításnak az alapja. A valóság azonban az, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Ha nem mondom meg, hogy mire van szükségem, a másik nem fogja kitalálni, akkor sem, ha nagyon -nagyon szeret. Egyszerűen azért, mert nem gondolatolvasó.

3. Az Igazival mindenben egyetértünk.

Aki ebben hisz, az úgy gondolja, hogy egy párkapcsolatban a partnerek mindenben egyetértenek. Ha igazi harmónia van közöttük, akkor nincs semmiféle nézeteltérés. Elvégre milyen Igazi az, aki nem pont úgy gondolkodik, ahogy én? Aki így gondolkozik, az fenyegetésként éli meg, ha a társa a legkisebb mértékben is másképp látja a dolgokat mint ő.

A valóság azonban az, hogy két ember elképzelései és elvárásai soha az életben nem fognak teljese mértékben megegyezni. Konfliktus, nézeteltérés minden kapcsolatban lesz, és a megoldás a beszélgetés, az erőszakmentes konfliktuskezelés, amit minden sikeres párkapcsolatra vágyó embernek el kellene sajátítania. A boldog párkapcsolat meséje tehát nem úgy végződik, hogy “boldogan éltek, amíg meg nem haltak”, hanem úgy, hogy “boldogan küzdöttek, amíg meg nem haltak.”

 

4. Ha probléma van a kapcsolatban, azért a társam jellemhibái a felelősek.

Vagyis ha bármiféle gond felmerül a kapcsolatunkban, azért te vagy a felelős, mert rossz, gonosz, bosszúállú, felelőtlen, megbízhatatlan vagy. Azok, akik sorozatosan kudarcot vallanak a párkapcsolatukban, minden rosszért felelőst keresnek, és nagyon gyorsan meg is találják a társuk személyében. Ettől kezdve pedig megvetéssel tekintenek rá, és mindent elkövetnek, hogy változásra bírják a társukat. Persze olyan változásra, amiből nekik származik előnyük.

A valóság az, hogy a párkapcsolati őrületet együtt hozzuk létre. Időnként kölcsönösen hozzuk ki egymásból a legrosszabbat, és egy párkapcsolat tönkretételéhez mindig ketten kellünk. Olyan nincs, hogy csak a másik a hibás.

Továbbá nem árt tudatosítanunk, hogy amikor társat választunk, egy halom problémát is választunk. Problémamentes társ ugyanis egyszerűen nem létezik. Aki ilyet keres, az egészen biztosan kudarcra van ítélve. A titok abban rejlik, hogy felismerjük és elfogadjuk egymást, és ebből kiindulva építkezünk.

5. Ha elutasítanak vagy szakítanak velem, az azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó.

Aki ebben hisz, azt gondolja, hogy az elutasítással ítéletet mondtak felette, és örökre ott marad a homlokukon a “nem vagy szerethető” felirat. Ezeknek az embereknek a többsége már csak abban bízik, hogy valamiképpen mégis csak visszaszerezheti a másikat, esetleg árthat neki, bosszút állhat a fájdalmak miatt.

Valójában az elutasítás csak annyit jelent, hogy nem akarok veled élni, mert ezzel a problémakupaccal nem tudok egészségesen létezni. Akinek stabil az önbecsülése, egy szakítást épp olyan szomorúsággal és fájdalommal él meg, mint kevésbé szerencsés társai, de a gyász ellenére okulni akar a történtekből, és levonni a megfelelő tanulságot. Például azt, hogy “ez a kapcsolat megtanított arra, hogy milyen fontos, hogy beszélgessünk egymással, megosszuk az érzéseinket, vágyainkat.” Nekik eszükbe sem jut, hogy örökre megbélyegezték őket, mint ahogy az sem, hogy lúzerek, nem elég jók, esetleg nem szerethetők. Levonják a tanulságokat, igyekeznek többet megtudni arról, hogyan viselkedtek az adott kapcsolatban, és próbálnak másképp viselkedni a következőben.

Sajnos a fenti tévhitek közül akár egy is elegendő ahhoz, hogy csúnyán megkeserítsük a magunk és egymás életét.

Ha szeretnéd tudni, mitől működik jobban mások kapcsolata, hallgasd meg A boldog párok titkai előadássorozatot!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen új bejegyzésről sem!

Kategória: párkapcsolat   Címke: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.