Párkapcsolati coach & mediátor

A jó párkapcsolat tanulható

5 tanács gyerek mellett randizó szülőknek

Randizni, társat találni gyerek nélkül sem könnyű, ám nehezített pályán mozog az, aki úgy keres társat, hogy mindeközben még egy-két-három csemetét nevel. A gyerek mellett randizók gyakran kételkednek abban, hogy kellenek-e ők valakinek a kicsikkel együtt. Hogyan fogadják majd a lurkók az új társat? Összeilleszthető-e két család, ha a páromnak is vannak gyerekei? Nehéz ezekre a kérdésekre általánosságban választ adni, van azonban néhány ökölszabály, ami megkönnyíti a dolgot.

1. Ne kezdj el a válás után rögtön randizni!

Bármennyire is békés egy válás, az minden érintett felet megvisel. A gyerekek számára felbomlott az, amit eddig otthonnak, családnak neveztek, nekik mindenképp idő kell, hogy visszanyerjék a biztonságérzetüket. Ha van idejük megtapasztalni, hogy a különköltözéssel nem veszítették el egyik szülőjük szeretetét sem, akkor nyitottabban tudják fogadni majd azt is, hogy a szüleik új társat keresnek. Adj nekik időt, hogy meggyászolhassák a veszteségeiket!

Az elvált szülőnek is szüksége van erre az időre. Még akkor is, ha te akartál válni, esetleg már évek óta vártad azt a pillanatot, hogy végre önálló életed legyen. Neked is kell egy kis idő, hogy végiggondold, mi romlott el a házasságodban, te mivel járultál hozzá, hogy így alakult a kapcsolat. Ha ezt a fontos lépést kihagyod, nagy az esélye, hogy a következő kapcsolatod is zátonyra fut. Az elvált szülőnek szüksége van arra is, hogy a megtépázott önbecsülését összeszedje. Ha azzal az attitűddel kezdesz randizni, hogy kell valaki, aki felépíti az önbizalmadat, ha azt akarod a randizások során megtapasztalni, hogy kellek én még valakinek, az nem sok jóra fog vezetni. Könnyen beleszerethetsz az első szembejövőbe, aki egy kicsit is kedves, ám egyáltalán nem illik hozzád, esetleg bántalmazó. Sajnos a bántalmazók éppen az ilyen nőkre vadásznak. Tehát adj időt magadnak is, és szerezd vissza az önbecsülésedet, hogy magabiztosan tudd kiválasztani a hozzád méltó partnert!

 

2. Anya és nő is vagyok

Amikor egy anyuka randizni kezd, óhatatlanul felmerül a kérdés: ki vagyok én? Anya? Nő? Milyen anya az, aki esténként randizni jár, és elhagyja a váláson épp az imént átesett gyerekeit? Ha a válás utáni hónapokat arra szánod, hogy a gyerekekkel közösen feldolgozzátok a válás traumáját, ha sok-sok közös programot szerveztek, akkor ez a gondolat egy kicsi csitulni fog. Segíthet az is, ha végiggondolod: a gyerekeidnek azzal teszel a legjobbat, ha kiegyensúlyozott, derűs, boldog felnőtt vagy. Ehhez pedig nagy segítség, ha van egy szerető társad. Tehát nem bűn, ha elkezded megkeresni ezt az embert. A megfelelő partner  megkeresése azonban felnőtt program, ahol a gyerekeknek egy jó ideig nincs helye!

 

3. Csak őszintén!

Ha úgy érzed, eljött az ideje a randizásnak, ezt érdemes elmondanod a gyerekeidnek. Természetesen az ő szintjükön, nyelvükön. Azt azonban egyáltalán nem kell megosztani velük, hogy éppen kivel randizol. Ha kicsik a gyerekek, érdemes az apás estékre, hétvégékre időzíteni a randikat, és akkor nem kell magyarázkodnod. De a gyereknek tudnia kell, hogy hosszú távon partnert keresel!

És persze az is fontos, hogy az éppen aktuális randipartnered minél előbb megtudja, hogy gyerekeid vannak. Sokan hosszú ideig elhallgatják a randik során ezt a tényt, mert attól félnek, hogy a kiszemelt partner megriad majd. Így arra törekednek, hogy előbb megkedveltessék magukat a másikkal, aki aztán majd átsiklik a tény felett, hogy a nővel/férfivel együtt jár még két-három gyerek is. Ez sajnos nem így működik! Ha meg is kedvel a partnered, csalódottnak, becsapottnak érzi majd magát, mert egy ilyen fontos tényt elhallgattál előle. Szóval csak őszintén! Ha számára problémát jelent, hogy gyereket nevelsz, akkor is problémát fog jelenteni, ha már megkedvelt.

4. Akkor mutasd be, ha már tétje van!

A gyerekeknek addig nem érdemes bemutatni az új partneredet, amíg nem válik biztossá, tartóssá a kapcsolatotok. A gyerek számára az a gondolat, hogy a szülőjének új párja van, egyáltalán nem könnyű. Még akkor sem, ha látszólag ezen átsiklik. Nem igazságos elvárni tőle, hogy gyorsan megküzdjön ezzel. Nem kell megismernie a gyerekednek a futó randipartnereidet! Bőven elég arról az egy személyről tudnia, akivel valóban tartós kapcsolatban gondolkodtok.

 

5. Találkozzatok a szabadban!

Amikor eljön az ideje az ismerkedésnek, legjobb, ha az fokozatosan történik. Jó, ha a szülő elmeséli, hogy találkozgat valakivel, aki fontos a számára, és megerősíti a csemetéjét abban, hogy ettől a kettőjük kapcsolata semmit nem fog változni. Hagyjál időt a gyerekednek, hogy megeméssze az információkat, engedd, hogy kérdezzen, megoszthassa veled a félelmeit! Még akkor is, ha ezt haragosan, kiabálva teszi. Nem könnyű elfogadnia, hogy anya/apa új társat keres, aki majd az ő “pótszülője” lesz.

Az első találkozást érdemes rövidre tervezni, leginkább egy semleges helyen. Például egy parkban vagy egy gyorsétteremben: így a gyerekek nem érzik úgy, hogy valaki az otthonukba férkőzik, vagy hogy csapdába estek egy idegen ember lakásán.

Végül tartsd észben, hogy amikor új partnert keresel, hosszú távon a gyerekeidért is “dolgozol”. Ha egyedül maradsz, és az egész életedet, boldogságodat értük “áldozod” fel, óriási terhet raksz rájuk. Nagyon nehéz leválni egy olyan anyáról, aki feláldozta értem az életét! Ha ezt csinálod, a gyerekeid felnőtt boldogságát is veszélyezteted.

Ha elakadtál valahol, nézd meg, hogyan segíthetek neked!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen hasznos bejegyzésről sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.