Párkapcsolati coach & mediátor

A jó párkapcsolat tanulható

A rendszeresen félrelépők természetrajza

 

 

Miért van az, hogy egyesek képtelenek kitartani egyetlen nő/férfi mellett, és folyamatosan újabb és újabb szoknya/nadrág után futnak. Akkor is, ha állandó partner várja őket otthon.

 

félrelépőŐk azt mondják

A visszaeső félrelépők rendszerint azt állítják, hogy kell nekik a szenvedély, a jó szex, mert szerintük ez a jó párkapcsolat alapja, és szerintük egy állandó, több éve tartó párkapcsolatban ezt már nem kapják meg. Tehát megkeresik másutt. Lehetőleg mindenütt.

 

 

Mi történik bennük?

A visszaeső félrelépők rendszerint arra törekednek, hogy legyen egy állandó partnerük, aki a mindennapi élethez szükséges érzelmi stabilitást biztosítja számukra, mellette pedig egy vagy több helyről beszerzik a jó szexet és annak bizonyítékát, hogy vonzóak.

 

Jellemzően úgy választják ki az állandó partnerüket, hogy mellette ők nagyszerűnek, vonzónak, macsó férfinak élhessék meg magukat. Ha pedig az évek előrehaladtával ezt már nem érzik, akkor keresnek valakit, aki mellett ismét igazi férfinak/nőnek élhetik meg magukat. Vagyis tükörként újabb és újabb szereplőket hívnak be, akik mellett újra meg újra megélhetik önnön nagyszerűségüket.

 

És valljuk be, ezek az emberek ideig-óráig el is tudják érni, hogy nagyszerűnek lássuk őket. Minél gyengébb az önbecsülésük, annál több, különbözőbb személyeket hívnak be, hogy a sokféle tükörben megcsodálhassák magukat.

 

Azt hiszik, szerelmesek

Egy-egy ilyen új szituációban, amikor magukat ismét vonzónak élik meg, olyan kellemes érzésekben részesülnek, hogy azt hiszik, szerelmesek abba a személybe, aki őket ismét igazi férfinak/nőnek látja. Valójában ilyenkor nem magát a személyt szeretik (hogyan is szerethetnék, amikor alig ismerik?), hanem azt az érzést, amit az új partner kivált belőlük.

 

A rossz hír, hogy akármeddig és akárhányszor sütkérezhetnek is ebben a „vonzó vagyok, igazi férfi/nő vagyok” feelingben, ez csak átmenetileg fogja kielégíteni őket. Sajnos az önbizalmuk szinten tartásához újabb és újabb szereplőket igényelnek. Ez egyfajta függőség, ami csak átmeneti enyhülést hoz, és az állandó partner szinte belehal a fájdalomba. A félrelépő hiába ígéri azt, hogy megváltozik, erre valójában teljességgel képtelen. Pontosan úgy vágyik arra, hogy az önbecsülését újra meg újra megerősítsék, mint az alkoholista a piára.

 

Mit tehet az állandó partner?

Pontosan ugyanazt, amit minden függőségben szenvedő ember partnere. Szembesíti a párját a függőségével, és megpróbálja rávenni arra, hogy forduljon szakemberhez, keressen megoldást. Vagy vesz egy nagy levegőt, és elhagyja. Iszonyatosan embert próbáló feladat egy rendszeresen félrelépővel együtt élni. Soha nem tudhatod, hogy hol van, hogy mikor hazudik, hogy éppen kivel csal meg. De biztos lehetsz benne, hogy nem ott van, ahol mondja, és biztosan tudhatod, hogy megcsal.

 

És ezzel teljesen romba dönti a te önbecsülésedet is. A nőiességedet/férfiasságodat, mert folyton arra fogsz gondolni, mennyivel jobb nő/férfi az a másik, akivel a párod épp hancúrozik. És minél tovább benne ragadsz ebben a helyzetben, annál rosszabbul fogod érezni magad, annál nagyobb csődtömegnek gondolod majd magadat, és emiatt egyre kevesebb esélyed lesz kimászni ebből a gyilkos kapcsolatból.

 

Azon fogsz gondolkodni, hogy ugyan kinek kellene egy ilyen rakás szerencsétlenség mint te. Akkor már jobb az állandó, de pocsék kapcsolat. De arra nem gondolsz, hogy ez a helyzet annyira súlyos, hogy nem csak lelkileg, de lassan testileg is tönkre fogsz menni. Fizikai tüneteid lesznek, állandó, súlyos nyavalyákat fogsz összeszedni. Ha igazán nagyon régóta szenvedsz, akár gyógyíthatatlanokat is.

 

És itt vetődik fel a felelősséged kérdése: a környezeted azt fogja szajkózni, hogy ugyan miért válnál el? A gyerekeidnek apára van szüksége. Senki nem fogja őket úgy szeretni, mint a saját apjuk. Ez lehet, hogy igaz, de ha te tönkremész testileg, lelkileg, akkor a gyerekeidnek rövidesen egy nevelőanyára is szükségük lesz….

Ha tetszett a cikk, és szeretnél értesítést kapni a következő programokról, bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevélre!

Ha még olvasnál ebben a témában, kattints!Levél a Szeretőhöz

 

Ha szeretnél megcsalásbiztos párkapcsolatban élni, gyere el a Boldog párok titkai című előadássorozatra!

Vagy iratkozz fel a Konfliktuskezelés a párkapcsolatban tréningre!

 

 

 

Kategória: Egyéb, hűtlenség   Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.