Párkapcsolati coach & mediátor

A jó párkapcsolat tanulható

A wellness hétvége nem hozza vissza a romantikát a kapcsolatba!

A párok egy része azt hiszi, hogy ha kifogyóban van a szenvedély a kapcsolatából, akkor majd egy romantikus wellness hétvége során mindez íziben visszatér. Ráadásul a párkapcsolatokkal foglalkozó szakemberek, cikkek is ezt javasolják: töltsetek együtt több időt, és akkor majd megjavul a kapcsolatotok. Sajnos ez nem ennyire egyszerű.

wellness.gif

 

Ha el is megy a pár egy remek wellness szállóba, a legtöbb esetben az történik, hogy az egyik beül a szaunába, a másik addig a medence mellett olvas. Amikor meg összetalálkoznak a jakuzziban, kukán ülnek egymás mellett, mert már rég nincs mit mondaniuk egymásnak. Esetleg összevesznek azon, hogy a férj a vacsora mellé már megint legurított három korsó sört, majd este nyolckor már úgy horkolt mint egy malac. Attól, hogy eljöttek otthonról, a kettejük közötti feszültség egy jottányit sem csökkent, sőt attól, hogy két és fél napig össze vannak zárva, még inkább kiéleződnek a feszültségek.

 

Tévednek a szakemberek?

 

Szó sincs arról, hogy tévednének a szakemberek. Inkább az a gond, hogy nem magyarázták el a párnak, hogy az annyira fontos együtt töltött idő alatt hogyan figyeljenek egymásra. Ráadásul ennek az alapjait nem egy wellness hétvégén, hanem otthon, a hétköznapokban kellene lefektetni. Addig nem fog tudni egymásra figyelni a pár, amíg ott feszülnek köztük a ki nem mondott ellentétek, sértések.

 

Ha szólsz, figyelek

 

Könnyen érzelmi elhidegüléshez vezet, ha azt tapasztaljuk, hogy hiába szólunk a párunkhoz, az nem figyel ránk. A feleség fel sem pillant a magazinból, a férj egyáltalán nem reagál, mert éppen netezik. Vagy a látszat kedvéért odamorogják, hogy „Mondjad csak, figyelek.”, de közben a fejüket sem fordítják feléd.

Pedig a romantikát az tartja életben, ha a mindennapos rohanásban is jelzed a társadnak, hogy mennyire fontos és értékes számodra, és a figyelmedet, idődet adod neki. Ha a pár tagjai odafordulással reagálnak egymás figyelemfelhívására, akkor erősödik a bizalom, az érzelmi kapcsolat, hiszen azt éljük meg, hogy fontosak vagyunk a másik számára. Minden egyes alkalommal, amikor a párok egymás felé fordulnak, növelik az ún. érzelmi bankszámlájukat, ami vésztartalékként fog működni azokban a hetekben, hónapokban, amikor valamilyen oknál fogva tényleg nem tudnak figyelni egymásra. A kutatásokból az is kiderült, hogy a sokat veszekedő párok nagy részénél nem valamilyen eget rengetően nagy problémák miatt robban ki a vita, hanem azért, mert egyik vagy másik fél úgy érzi, hogy nem kap elegendő figyelmet a másiktól.

internet_pasi.jpg

 

Hogyan csináld?

 

Az első lépés annak tudatosítása, hogy mennyire fontosak ezek az apró momentumok. Az egymás felé forduló segítőkészség sokkal többet ér naponta két percben mint egy egész wellness hétvége évente kétszer. Nincs bajom ezekkel a hétvégékkel, de csak akkor tudják fokozni a szenvedélyt, ha annak az alapjait a hétköznapokban már leraktátok.

Nem kell nagy, látványos gesztusokra gondolnod. Az is elég, hogy ha szól hozzád a párod, akkor leteszed a telefont, elfordulsz a monitortól vagy tévétől, és a szemébe nézel. Nem nagy dolog, ugye?

 

Az egymás felé fordulás két akadálya

 

Ennél azért néha trükkösebb a dolog. Van két eset, ami jelentősen rontja a „hallási” képességeinket.

1. A másik dühe, ami rám irányul

 

Amikor a párom kapcsolatteremtési felhívásába kritika, irónia vagy gúny vegyül, akkor nehéz kedvesen odafordulni hozzá. Amikor egy fáradt feleség azzal nyit, hogy „miért most olvasod az e-mailjeidet, amikor ott volt rá az egész este?”, akkor ebben nehéz meghallani a kérést: „Fáradt vagyok, és segítségre van szükségem a gyerekek fektetésénél.” Tehát mielőtt védekezéssel vagy támadással reagálnál, próbáld meghallani a párod kemény szavai mögött a felhívást, és arra összpontosíts. Ha nem vagy biztos abban, hogy mi baja van a párodnak, meg is kérdezheted tőle: „Szeretnék normálisan reagálni. El tudnád mondani, hogy mire van szükséged, és pontosan mit vársz tőlem?”

Illetve mielőtt feleségként kimondasz egy ilyen mondatot, inkább keresd meg az ingerültséged okait! Például „fáradt vagyok, és segítségre van szükségem. Megtennéd, hogy lefürdeted a gyerekeket?”. Ha tisztán, pontosan fejezzük ki az érzéseinket, szükségleteinket, nagyon sok vitának elejét tudjuk venni.

 

2. Kütyüfüggőség

 

A másik nagy ellenségünk az elektronikus figyelemelterelés. A digitális világ kiépülése óta mások a nap folyamán éjjel-nappal bármikor kapcsolatba léphetnek velünk, és ez nagyon durván megnehezíti a családok életét, bensőséges kommunikációját. Például nem lehet egy családi ebédet normálisan elkölteni, ha folyamatosan pityegnek a viber, facebook üzenetek. A zaklatásnak ez a szabályos kultúrája egyáltalán nem segíti elő a bensőséges kapcsolatok zavartalan működését. Nagyon fontos lenne tehát, hogy a családok kidolgozzanak a maguk számára egy kütyühasználati szabályzatot, és azt be is tartatnák egymással.

Ha ennél komolyabb gondjaitok vannak, akkor viszont érdemes konfliktuskezelést tanulni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.