Aki elvár, az fél attól, hogy nem tud egyedül megoldani egy helyzetet. Aki elvár, óhatatlanul csalódik, mert nem kaphat minden elvárására pozitív választ. Amikor pedig visszautasítják, úgy érzi, hogy a személyét utasítják el, mert nem elég fontos a másiknak, nem elég szerethető. Ezzel pedig a kapcsolat el is indult a lejtőn.
Viselkedjen úgy mint egy rendes férj!
„Elvárom, hogy este hétre itthon legyen, minden este foglalkozzon legalább egy órát a gyerekekkel, hétvégén pedig végezze el a ház körüli teendőket. Ez a minimum, amit egy feleség elvárhat a férjétől. Nem? Mivel ezt a minimumot sem teljesítette, inkább elválok ettől a semmirekellő alaktól.” – panaszolja könnyes szemmel egy feleség. Az elbeszéléséből kiderül, hogy már évek óta nyüstöli a férjét a fenti elvárásokkal. Először duzzogott, amikor a férj nem tette meg, amit elvárt tőle, később egyre hangosabban követelte azt, amit szerinte egy „normális” férjnek tennie kellene. Az eredmény: a férj egyre később jött haza, lassanként beköltözött a műhelyébe.
Hallgatom a férjet: „Az asszony az évek alatt egyre nagyobb hárpia lett. Folyton nyaggatott, piszkált, megjegyzéseket tett, beszólogatott, majd egy idő után direkt elkezdett kitolni velem. Mostanában azt veszem észre, hogy a gyerekeket is ellenem neveli. „Látjátok, hogy milyen az apátok, egyáltalán nem lehet rá számítani.” Ez nagyon fáj. Pedig jöttem volna, ha nem éreztem volna ekkorának a nyomást. Minél többet és minél hangosabban mondta, annál inkább kialakult bennem, hogy NEM akarom megtenni azt, amit elvár tőlem. Most válni akar.”
Az elvárások ördögi körei
Mi romlott itt el? Az történt, hogy az elvárásaival az asszony beindított egy ördögi kört. Megpróbálta idomítani, betörni a férfit. Folyton csak elvárt, görcsösen kontrollálni akarta a helyzeteket. Ám mivel az elvárásaira nem érkezett pozitív válasz, egyre csalódottabbá vált. Ráadásul minél csalódottabb volt, annál hangosabban, annál durvábban állt elő a követeléseivel, ami csak még távolabb lökte tőle a férjét. A nőben hamarosan kialakult az a gondolat, hogy „nem lehet rá számítani”, „csak magamra számíthatok”. A férfiben pedig az a gondolat fogalmazódott meg, hogy „bármit csinálok, az úgysem lesz elég jó”. Az elvárások falakat emeltek közéjük.
A kérés és a követelőzés közötti különbség
Ha nem erőszakolnánk másokra az elvárásainkat, vágyainkat, nem is tudnánk csalódni egymásban. Egyáltalán nem az a baj, hogy szeretnéd, ha a párod megtenne valamit. A baj az, hogy nem kéred, hanem követeled a vágyaid teljesítését. A követelőzés helyett érdemes lenne megtanulni kérni. A kérés és a követelőzés közötti különbség akkor látszik, amikor megnézzük, hogyan viselkedsz akkor, amikor a párod nemet mond. Ha követelsz, parancsolsz, és nemet mond neked, akkor megsértődsz, eltávolodsz tőle, bosszút forralsz. Ha kérsz, és nemet mond neked, akkor tudod azt mondani, hogy rendben, most nem tette meg, amit akartam. Igen, csalódott vagyok, de mivel nem a szolgám, jogában áll ezt tenni. Ha viszont a legtöbb kérésedre nem a válasz, akkor elgondolkodhatsz azon, hogy akarsz-e egy olyan ember mellett élni, aki sorozatosan figyelmen kívül hagyja a szükségleteidet, vágyaidat. Persze az is lehet, hogy egyszer csak elkezd igeneket mondani, mert már nem lesz rajta az elvárás súlya.
Aki kér, az szeret. Szereti önmagát, azt akarja, hogy jobb legyen neki. Ezért kéri a másik segítségét. Ugyanakkor szereti a másikat is, mert bízik benne, hogy a társa képes és akar is segíteni neki.
Ha elakadtatok valahol, nézd meg, hogyan tudok segíteni neked!
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen hasznos bejegyzésről sem!
