Párkapcsolati coach & mediátor

A jó párkapcsolat tanulható

Ha ezt csinálod az első randin, biztosan nem lesz második

Amikor izgatottan készülünk az első randira, zavarunkban elkövetünk néhány őrültséget. Mindenkivel megesik. Ám van néhány olyan hiba, amiből egy is elég, hogy ne legyen második randi.

1. Elkésel

Ha valaki elkésik, ezzel azt üzeni magáról, hogy megbízhatatlan, nem lehet rá számítani, és nem érdekli, hogy lopja az időmet. Ha notorius késő vagy, akkor azt javaslom, hogy a kitűzött időpont előtt legalább fél órával jelenj meg a helyszínen. Ha erre törekszel, akkor van esélyed arra, hogy időben odaérj. Ha pedig mégis elkésel, hívd fel a partneredet, kérj sűrűn elnézést, és mondd meg, hogy mégis mikorra tudsz odaérni. De könyörgöm! Ne mondd hogy két perc, amikor nyilvánvaló, hogy fél órán belül semmiképp nem érsz oda!

 

2. Nem megfelelően öltözöl fel

Az első randi célja az, hogy vonzalmat ébresszünk magunk iránt. Éppen ezért hasznos, ha ennek a célnak megfelelően öltözünk fel. Persze jó buli esőben színes gumicsizmában vagy pomponos sapkában érkezni, és lehet, hogy híven tükrözi a személyiségedet, de most a vonzalom felkeltése a cél. Erre pedig a fenti két ruhadarab egyike sem megfelelő.

A másik véglet, amikor túlöltözzük az eseményt. Ha sétát terveztetek, és te tűsarkúban érkezel, nem biztos, hogy a boldogság és az öröm fog tükröződni az arcodon pár perc gyaloglás után. Célszerű tehát egyeztetni előre a programot, és ennek megfelelően felöltözni.

 

3. Egyfolytában csak te beszélsz

A legszörnyűbb randipartnereim azok a férfiak voltak, akik órákon keresztül csak magukról beszéltek, és egyáltalán semmi nem érdekelte őket abból, hogy miféle szerzet vagyok. Egy randi nem egyszemélyes showműsor! Tegyél fel kérdéseket a partnerednek! Persze itt sem árt szelektálni. Vannak, akik nehezebben nyílnak meg, és egy velős “semmi közöd hozzá” lesz a válasz, ha nagyon mélyen kezdesz kutakodni az életükben.

4. Az exről beszélni

Az első randin még felesleges arról beszélni, hogy az exeknek milyen hosszú sora van mögötted. Van, akit elriaszthat ez a szám. Az pedig még riasztóbb, ha kiderül, hogy a mai exed tegnap még a barátnőd volt. De épp így elgondolkodtató, ha perceken keresztül azt ecseteled, hogy milyen nehezen tudtok megegyezni a gyerektartásban és a láthatásban. Ha a másik mégis rákérdez a múltadra, és úgy érzed, hogy a kapcsolatnak ebben a fázisában még nem mennél bele a problémák részletes ecsetelésébe, nyugodtan adhatsz udvarias, de kitérő választ.

 

5. Panaszkodsz

Magyar népsport szidni a kormányt, az egészségügyet, az oktatást, a tanárokat és az időjárást. További népszerű téma egy bizonyos kor felett a legutóbbi egészségügyi beavatkozásunkat ecsetelni. Ha szeretnéd ismét látni a partneredet, egyiket se tedd! Ki akar egy borús, örökké zsörtölődő, kritikus ember párja lenni?

 

6. Udvariatlan vagy

Mindenki szeretne nagyon okosnak, talpraesettnek, belevalónak tűnni az első randin. Ebből a vágyból szoktak fakadni az okoskodó megjegyzések és a “miért nem csinálod inkább azt?” kezdetű kérdések. Ezzel csak azt éred el, hogy a partnered rém ostobának fogja érezni magát melletted. De ugyanilyen durvaság, ha kritizálod őt, beszólsz neki, esetleg kineveted. Vagy megmondod, hogy szerinted ő milyen. Például túl félénk, túl szigorú, domináns vagy erőszakos. Megkért arra, hogy mondjál róla ítéletet? Lehet, hogy magadban megvan a véleményed a másikról, de nem biztos, hogy bele kell taposni a lelkébe.

7. Dicsekszel

Ó, jaj, amikor valaki az egyszemélyes showműsorában önmagát kezdi fényezni! Dicsekszik a szuper munkájával, a remek fizetésével, a luxusnyaralásaival, vagy azzal, hogy mennyire sikeres ember. Ennél már csak az tud szánalmasabb lenni, amikor azzal dicsekszik, hogy miféle nagy emberek az ismerősei. Ha tényleg ennyire sikeres,  akkor miért van szüksége arra, hogy a jelenlétemben fényezze a glóriáját?

 

8. Leértékeled önmagadat

A másik véglet, amikor valaki ecsetelni kezdi, hogy mennyire béna. Elmeséli, hogy mennyire nem megy neki a randizás, és mennyire sikertelen a szerelmi élete. Az önirónia nagyon szexi, ha humorral párosul, ám önmagunk pocskondiázása inkább szomorú és taszító. Ez olyan, mintha a piacon az árus arról szónokolna, hogy milyen nyomott és gusztustalan a barack, amit árul. Lenne kedved tőle vásárolni?

 

9. Vallásról, politikáról vitatkozni

Vannak emberek, akik számára a párválasztásban is rendkívül fontos a politikai vagy vallási hovatartozás, és szeretnék belőni, hogy te hova tartozol ezen a téren. Nyugodtan mondd meg, hogy mit gondolsz erről a témáról, de ha nem értetek egyet, semmi esetre se kezdjél el vitatkozni, mert végeláthatatlan, parttalan és egymás pocskondiázásáig menő vita lehet belőle. Az első randinak pedig nem ez a célja. Persze ha nem szeretnél legközelebb is találkozni a randipartnereddel, egészen nyugodtan vitatkozhatsz.

Gyere el a Társkereső Műhelyre, ahol minden segítséget megkapsz ahhoz, hogy minél hamarabb megtaláld a társadat!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.