Így rendezd a viszonyodat a párod szüleivel

Nincs olyan pár, ahol ne jelenne meg konfliktusforrásként a szülőkkel való viszony. Talán az anyós-meny kapcsolat a legkiélezettebb. Sokakban merül fel, hogyan viselkedjünk a párunk szüleivel, ha nehezen viseljük el őket, és mi a dolga a párunknak ebben a szituációban. Nem meglepő, hogy számtalan pszichológus vizsgálta már ezeket a szituációkat. Lehet, hogy motiváltak voltak?

„Pont úgy viselkedsz, mint az apád!” „Nem akarom a szüleiddel tölteni a karácsonyt, mert anyukád folyton piszkál a gyerek-kérdéssel.” Százával sorolhatnánk, hogy milyen témában koccanhat a fiatal pár és a szülőgeneráció. A helyzet különösen akkor éles, ha a két nemzedék egy fedél alatt lakik, és a szülők gyerekként kezelik a fiatalokat. Mi a teendő ilyenkor?

Közvetett konfliktusok

Azok a szituációk tartoznak ide, amikor a szülők nincsenek jelen, de a szellemük ott lebeg a társunk modorában, viselkedésében, gondolkodásában, ami ráadásul tökéletesen idegen tőlünk. Ezek a tipikus „Most pont úgy beszélsz, mint az anyád!”

Tudomásul kell vennünk, hogy társunk életét alapvetően meghatározza a származási családja. Sok igazságot hordoz a „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!” szólás. Házasságkötés előtt mindenképpen érdemes alaposan megismerni társunk családját, mert a párunk onnan hozza az alapvető értékeit, szokásait, és a szülei lesznek a gyerekeink nagyszülei, sőt előfordulhat, hogy a kölykök rájuk fognak hasonlítani. (Kirázott a hideg???)

Ugyanakkor ne feledjük azt sem, hogy ezek a szülők nevelték, formálták azt az embert, akit a társunkká választottunk, tehát némi hálával is viseltethetünk irántuk, hiszen ami szerethető, vonzó a párunkban, ahhoz azért nekik is közük van.

Tehát amikor azt látjuk, hogy a párunk pont úgy viselkedik, mint valamelyik szülője, akkor kedvesen, óvatosan tükröt lehet tartani neki, és felhívni a figyelmét azokra a hibákra, amiket nem szeretünk az anyósban vagy apósban.

Közvetlen konfliktusok

Ezek azok a nehéz élethelyzetek, amikor ténylegesen is a párunk szüleivel kerülünk konfliktusba. Emlékszem egy párra, akik az eljegyzésüket ünnepelték, és ebéd után az esküvőről kezdtek beszélgetni. Mire a fiú anyukája a következőket mondta: „Nos, akkor itt az ideje, hogy megbeszéljük, hogy mit fogtok viselni az esküvőn. Kisfiam, te pantallót veszel, neked pedig kislányom a következő ruhát és hajviseletet képzeltem el.” A „kisfiam” 45 éves volt, a „kislány” pedig 38….

Egyértelmű volt, hogy anyukát a helyére kell tenni, és hogy ez a vőlegény feladata, hiszen az ő édesanyja lépte át a „fiatal” pár határait. Ha ezt a menyasszony kísérli meg, óriási patália lett volna a dologból.

A fenti példából két tanulságot érdemes levonni:

1. Még a házasságkötés előtt érdemes világosan kijelölni a határokat. Mibe szólhatnak bele a szülők, és mibe nem. A két generációnak milyen elvárásai vannak egymás iránt például a kapcsolattartás módját, gyakoriságát illetően. Le kell ülni, és őszintén megbeszélni.
2. A megbeszélésen mindenki a saját szüleivel tisztázza a dolgokat.

Gottman, a nagy, házassággal foglalkozó pszichológus igen határozottan foglal állást ebben a kérdésben. Azt mondja, hogy az anyós-meny konfliktusnak azzal lehet elejét venni, ha a férj egyértelműen a felesége mellé áll. A férjnek az anyja tudtára kell adnia, hogy az életében a feleségéé az első hely, és ő elsősorban férj, másodsorban fiú. Nem kellemes ilyen határozottan állást foglalni, és az anyuka minden bizonnyal meg is fog sértődni, de csak így jelölhetők ki a határok, amelyek között boldog, állandó feszültségektől mentes házasság élhető. Valójában a házasság sorsát dönti el, hogy sikerül-e a férjnek ezt az álláspontot képviselni.

A férjnek a feleségével kell kialakítania a saját értékrendjét, szokásait, és ragaszkodnia kell ahhoz, hogy ezt a szülei tiszteletben tartsák.

A problémák akkor válnak különösen kiélezetté, ha a két generáció egy fedél alatt lakik. Ilyenkor azt szoktam javasolni a pároknak, hogy ha tehetik, költözzenek el a szülőktől, még akkor is, ha anyagilag sokkal nehezebb helyzetbe kerülnek. Könnyebb több pénzt keresni, mint új párt találni. Márpedig a kényszerű, kellemetlen együttélés a szülőkkel aláássa a párkapcsolatot. Azt gondolom, hogy a szülőktől való ideális távolság minimum annyi, hogy ne lehessen öt perc alatt átugrani egymáshoz. De a legjobb talán száz kilométer…

És még egy aranyszabály: Soha ne engedd meg a szüleidnek vagy bárki másnak, hogy kritikus megjegyzést tegyenek a partneredre vagy a kapcsolatotokra, ha a párod nincs jelen! Tedd világossá, hogy szívesen fogadtok építő jellegű megjegyzéseket, de csak úgy, ha mindketten jelen vagytok, hogy szükség esetén együtt tudjatok javítani a dolgokon.

Törekedj a pozitív kapcsolatra!

Minden nehézség és konfliktus dacára a származási családunk óriási erőforrást jelenthet a nehéz helyzetekben. És bármennyire is sikítófrászt kapsz néha a szülőktől, érdemes tudatosítani, hogy alapvetően szeretnek benneteket, csak épp nem úgy fejezik ki a szeretetüket, ahogy az nektek jólesik.

Ha szeretnél erről a témáról beszélgetni, szívesen állok rendelkezésedre: segítő beszélgetés.

Kapcsolódó bejegyzések:

Mit tehetek azért, hogy jó legyen a viszonyom az anyósommal? 7 jel, ami azt mutatja, hogy mérgező szülő nevelt fel Néhány személyes dolog, amiről még sosem írtam Ki nevelje a gyereket? (Szülők kontra iskola)