Miért laposodik el a szex a házasságban?

A hosszabb ideje együtt élő pároknál ma az egyik leggyakoribb probléma, hogy ellaposodik a szexuális életük, egyre ritkábban kerül sor az együttlétekre. Persze mindkét félnek hiányzik az intimitás, mégis egyre ritkábban találják meg az egymáshoz vezető utat.

Hogy jut el egy pár a szerelem kezdeti szenvedélyes szakaszától a páros magányig?

Az ok sokrétű, nézzünk most néhányat!

Rengeteg elfoglaltság

Ezt talán nem kell nagyon magyaráznom. Mindenki küzd a megélhetésért, a nők ezer szerepben próbálnak megfelelni, és este leginkább sóhajtva esnek be az ágyba. Kinek kell még ilyenkor a szex?

 

Gyerekek

Azt hisszük, hogy a kapcsolatunkat megrontó ok az a „bizonyos harmadik”. Csak részben tévedünk. Az a bizonyos harmadik legtöbbször nem egy fiatal, nap barnította szőke démon, hanem a saját gyerekünk. Aki az első időben leszívja a szülők minden energiáját, lerágja a húst a csontjaikról. Ahol még kicsi gyerekek vannak, ott rengeteg tenni-, szervezni-, intéznivaló van. A pár tagjai mindeközben egyre inkább szem elől tévesztik egymást. Ha minden jól megy, együttműködő munkacsapatként dolgoznak, és remekül működnek szülőpárként, csakhogy közben elfelejtenek férfiként és nőként tekinteni egymásra. A férj a feleségben inkább az anyát látja, és elkezdik egymást anyának és apának szólítani.

 

Megszokás

A hétköznapok a megszokás egyre elhatalmasodó folyamatáról is gondoskodnak. A rutin jó és szükséges, mert időt, energiát takarít meg, biztonságot nyújt. Csakhogy közben úgy megszokjuk a társunk jelenlétét, mint egy bútordarabot a lakásban. Persze, itthon van a férjem, külön-külön eldolgozgatunk két különböző szobában, de szólni már csak a legszükségesebb esetekben szólunk egymáshoz, az is csak arról szól, ki milyen teendőket intézzen el. Már nem is látjuk a másikat, nem tudjuk, mi zajlik benne, milyen tervei, álmai, problémái vannak. Bizalmas idegenné válik, és az élő kapcsolat meghal. És meghal az intimitás is, ami a jó párkapcsolat éltető levegője, és a jó szex alapja.

 

Konfliktusok

Az intimitás következő gyilkosa a rendezetlen konfliktus. Amikor áll a kés a levegőben, a pár tagjai már alig szólnak egymáshoz. Ugye világos, hogy ilyen helyzetben a nőnek nincs kedve a szexhez?

Számtalan házasságot láttam tönkremenni a fenti okok miatt. Amikor a nő évekig nem engedte magához a férjét, aki háborgott, próbálkozott, majd félrelépett. A helyzet kulcsa a közös elhatározásban van. Csak akkor oldható fel a probléma, ha elhatározzák – együtt! -, hogy tenni akarnak azért, hogy javuljon a kapcsolatuk. Az elsődleges feladat a konfliktusok rendezése, majd az intimitás visszaállítása. Ami persze nem könnyű ennyi év kihagyás után. De nem is lehetetlen.

Akik pedig nem jutottak még el idáig, figyeljenek arra, hogy folyamatosan, nap mint nap tegyenek azért, hogy fenntartsák a kapcsolatukban az intimitást. Töltsenek együtt minőségi időt (a tévézés nem számít annak!), beszélgessenek sokat, gyűjtsenek közös élményeket!

Ha szeretnéd a gondjaidat megbeszélni valakivel, jelentkezz be egy párkapcsolati coachingra!

Kövess a facebookon is, ahol naponta újabb és újabb párkapcsolati érdekességeket olvashatsz!

Ha szeretnél harmonikus párkapcsolatban élni, nézd meg a Kapcsolat szerviz című videós előadás-sorozatot!

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük