Reménytelen szerelem, és ami mögötte van

Biztosan te is voltál már reménytelenül szerelmes, és talán ismersz olyan embereket, akik örökké csak epekednek egy másik ember szerelme után, de beteljesült kapcsolatuk még nem volt. Ők általában szerencsétlennek, pechesnek érzik magukat, pedig ennél azért komolyabb mechanizmusok állnak a jelenség mögött.

boldog-no5

Aki elérhetetlen, az vonzó csak igazán

 

Amíg távolról epekedünk valaki után, addig könnyű felruházni őt mindenféle szép és jó tulajdonsággal. A valóság nem fog belerondítani az álmodozásunkba, mert soha nem kerülünk annyira közel az illetőhöz, hogy kiderüljön: azok a tulajdonságok, amelyekkel felruháztuk őt, csak a mi fantáziánkban léteznek. Ennek aztán az lesz az eredménye, hogy a reménytelen szerelem fenntartja önmagát, hiszen nem fogunk csalódni az illetőben, mert nem szembesülünk azokkal a tulajdonságaival, amelyek nem tetszenének nekünk, ha megismernénk vágyaink tárgyát. Így aztán a fényes páncélzatú lovag hosszú időre vágyaink tárgya marad, ha semmit nem teszünk azért, hogy megismerjük. Mi pedig az örök vágyakozás állapotában fogunk időzni, aminek megvan az a haszna, hogy minden egyes nap boldogságot jelent, amikor messziről megcsodálhatjuk az illetőt.

 

A reménytelen szerelem arra szolgál, hogy ne kelljen elköteleződni

 

Tudom, hogy most legszívesebben megköveznél, hiszen minden reménytelen szerelmes hosszan álmodozik arról, hogy milyen lesz majd, amikor végre egymásra találtok választottaddal. Még az is lehet, hogy mindent elkövetsz, hogy vágyaid tárgyával egy pár legyél. Valójában ilyenkor működik egy rejtett, tudattalan mechanizmus, amely hosszasan benne tartja az embert a reménytelen szerelem állapotában. Méghozzá az, hogy így nem kell elköteleződni, nem kell megnyílni, megmutatni a gyengeségeinket a másiknak, és legfőképp nem kell sebezhetővé válni.

Még egyszer megismétlem: ez nem egy tudatos mozgatórugó! A felszínen azt éled meg, hogy nem jó egyedül, hogy folyton csak bánkódsz, mert a vágyaid nem teljesülnek. De ha igazán vágynál egy elkötelezett kapcsolatra, akkor némi fájdalom árán, de belátnád, hogy ez a szekér téged nem vesz fel, és továbbállnál, keresnél valakit, aki viszonozza az érzéseidet. Valami mégis odaszegez téged ehhez az emberhez. És erre mondhatod azt, hogy ő az igazi a számodra. Én viszont azt mondom, hogy egy tudattalan mechanizmus köt hozzá, mert odabent mélyen tudod, hogy ebből soha nem lesz kapcsolat, és ez tudattalanul nagyon komoly biztonságérzetet ad. Talán azért, mert számodra kapcsolatban lenni nagyon is veszélyes, kiszolgáltatott dolog.

remenytelen-szerelem

Kapcsolatban lenni sebezhetővé tesz

 

Ha mélyen, őszintén magadba nézel, akkor belátod, hogy kapcsolatban lenni valakivel, veszélyes dolog. Megsebződhetsz, visszautasíthatnak, megbánthatnak, kiderülhet, hogy te sem vagy tökéletes, sőt el is hagyhatnak. Ha viszont reménytelenül és távolról szeretsz valakit, akkor mindezt megspórolhatod magadnak. Lehet, hogy megéled, hogy visszautasítanak, hiszen az epekedésből nem lesz kapcsolat, de nem kell vállalnod annak a kockázatát, hogy megnyitod magadat más előtt, nem derülnek ki a gyengeségeid, hibáid, ezekkel soha nem kell szembesülnöd.

Azok az emberek, akik folyton reménytelenül szerelmesek, nehezen kapcsolódnak másokhoz, annak ellenére, hogy a felszínen lehet, hogy rengeteg barátjuk van, de a viszonyuk velük meglehetősen felszínes. Az elköteleződéstől pedig nagyon félnek.

Ennek a lelki működésnek a gyökereit a csecsemőkori anya-gyerek kapcsolatban kell keresni. Ha az anya szeretete kiszámíthatatlan volt, a baba azt élte meg, hogy a világ egy veszélyes hely, kapcsolatban lenni valakivel nem biztonságos.

Ennek a sérülésnek a „begyógyítása” hosszabb folyamat, és szakember segítségét igényli. A reménytelen szerelem esetén mindig annak kell dolgoznia magának, akinek fájó érzései vannak: ez pedig a hiába epekedő fél. Túltenni magunkat egy ilyen dolgon akkor tudjuk, ha belátjuk, hogy az érzelmeink soha nem kapnak viszonzást. Még akkor sem, ha minden apró jel kapcsán ennek az ellenkezőjét próbáljuk meg elhitetni magunkkal.

KATTINTS A LINKRE!

Ha úgy érzed, hogy beleragadtál egy reménytelen szerelembe, gyere el egy társkereső coachingra, és együtt megnézzük, mit tehetsz!

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük