Sokan azt gondolják, hogy a párkapcsolati zűrök leggyakoribb oka a megcsalás, a pénzkezelés körüli viták és a szexuális elhidegülés. Valójában ezek inkább csak következményei a sokkal mélyebben rejlő okoknak.
Egy szakítás akkor is fáj, ha a szemünkbe mondják, hogy vége. Sokkal fájdalmasabb, érthetetlenebb azonban, amikor valaki szó nélkül tűnik el az életünkből. Egyszer csak elérhetetlenné válik, nem ad életjelet, esetleg hetekig, hónapokig hiteget azzal, hogy majd találkozunk. Egy ilyen szakítást sokkal nehezebb túlélni. Ha viszont megértjük, hogy a dolog nem rólunk szól, könnyebbé válik a történtek feldolgozása.
Amikor párkapcsolati problémánk támad, felmerül a kérdés: kihez forduljak? Annyiféle szakember foglalkozik manapság a lélek dolgaival, hogy időnként nem árt rendet tenni ebben a zűrzavarban.
Aki hosszú keresés után végre társat talál, azt hiszi, hogy most aztán végre hátradőlhet, mert megvan élete társa, és ettől kezdve már az örökös boldogság vár rá. Sajnos hátra is dől, és a valóság csak pár év múlva csapja arcul. Ekkorra azonban jóvátehetetlenül elromlik a kapcsolata, ő pedig értetlenül áll, és azt állítja: rosszul választott. Valójában azonban annyi történt, hogy nem tudott vigyázni a kapcsolatára.
Amikor szakítunk valakivel, elválunk a házastársunktól, azt gondoljuk, hogy mindennek vége. Nem találkozunk többet, amikor becsukjuk a másik után az ajtót. Aztán kiderül, hogy a másikat elfelejteni lehetetlen feladat, hogy folyton emlékezünk rá, hogy még mindig vannak közös dolgaink, ami miatt találkozni kell. Néhanapján pedig egy-egy búfelejtő szex is belefér. Exek sorakoznak mögöttünk, velünk élnek, még akkor is, ha már évek vagy évtizedek óta nem találkoztunk.
Pokoli dolog egy olyan párkapcsolatban élni, ahol semmibe vesznek, nem teljesítik egyetlen kérésünket sem, megaláznak, hazudnak nekünk vagy megcsalnak. Ennek ellenére mégis végtelenül sokáig képesek vagyunk kitartani egy szörnyű párkapcsolatban, mert reménykedünk, hogy jobb lesz, a párunk megváltozik, vagy az idő megoldja. Közben pedig egyre zsugorodik a maréknyi önbecsülésünk. De mégis mi segíthet a döntésben?
Amikor elromlik egy párkapcsolat, mindkét fél azt várja a másiktól, hogy az változtasson egy-egy bosszantó tulajdonságán. Ha ez nem történik meg, akkor vége a kapcsolatnak. A kérdés csak az, hogy tudunk-e változtatni a tulajdonságainkon, viselkedésünkön, illetve hogy akarunk-e változni a másik és a kapcsolat kedvéért. Hol a határ az alkalmazkodás és az önfeladás között?