Úgy szól a mondás, hogy nem párt találni nehéz, hanem megtartani azt, akit megtaláltál. Vagyis hiába kerested hosszú éveken át az Igazit, ha nem vagy képes megtartani őt, mert vannak olyan szokásaid, amelyek a legszeretőbb társat is kiábrándítják belőled.
Hiába költünk vagyonokat kozmetikumokra, új ruhákra, fodrászra, elég egy pillantás, egy rossz szó, és máris romokban hever az önbecsülésünk. A szépségünkre, külsőnkre költött vagyonok csak átmenetileg feledtetik a csökkentértékűségünket. A megoldás nem a külső, hanem a belső megújulásban rejlik.
Az önbizalom-hiányos ember első látásra szerénynek, alázatosnak, segítőkésznek tűnik. Olyannak, akivel öröm az élet. Amikor viszont megismered, esetleg párkapcsolatban élsz vele, gyorsan kiderül, hogy sajnos egyáltalán nem nagy öröm vele élni. Az önbecsüléshiány lassan, alattomosan pusztítja a kapcsolatotokat.
Biztosan találkoztál már te is olyan férfival, aki megígérte, hogy felhív, de soha többé nem hallottál felőle. Az is lehet, hogy együtt élsz egy olyan pasival, aki elkezdte megcsinálni otthon a kerítést öt éve, de azóta se fejezte be, bár erre évekig rendszeresen felhívtad a figyelmét, és házsártos követelőzőként kerültél ki a helyzetből. Ami közös a két fickóban: hogy szörnyen bosszantóak, de te leszel a hibás, ha kifejezed a bosszúságodat.
Bár sokat enyhült már az egyedülállók megítélése, ezért még mindig tartja magát az az elgondolás, hogy a szingli a hibás abban, ha egyedül marad. Nem elég szép, kedves, vonzó, biztosan azért nem kell a másik nemnek. Az egyedülálló pironkodva, szégyenkezve, bűntudatosan vallja be a a magánéletében turkálóknak, hogy ő bizony egyedül él. Pedig a szingli nem bűnös!
Szeretőt tartani buli, szeretőnek lenni szívás. Ha szerető vagy, évekig hitegeted magad azzal, hogy a szerelmed egyszer majd otthagyja érted végre azt a házsártos feleségét, mert valójában téged szeret. Ezért aztán évekig eltűröd a lopott órákat, a titkokat, a hazugságokat, a magányos ünnepeket, és reménykedsz körömszakadtáig. Hiába figyelmeztetnek a barátaid arra, hogy ez egy reménytelen viszony, mégis maradsz, pedig az önértékelésed romjain csücsülsz. Tűrsz, és reménykedsz. Miért?
A szülők többsége a lelkét is kiteszi, hogy jól és lehetőleg nagyobb sérülések nélkül nevelje fel gyermekét. Ennek ellenére – többnyire öntudatukon kívül – mégis rengeteg kárt okoznak a gyereküknek. Fel sem merül bennük, hogy az, amit mondanak vagy csinálnak mennyire fáj a csemetéjüknek. Mi pedig mire felnövünk, természetesnek vesszük, hogy szülőként ez a normális […]