Párkapcsolati coach & mediátor

A jó párkapcsolat tanulható

Téged meg lehet dicsérni?

Ha egy önbizalom-hiányos embert megkérek arra, hogy sorolja fel a sikereit, hosszan kell gondolkodnia, hogy eszébe jusson valami. Számára mintha szégyenteljes bűn lenne vállon veregetni magát. Pedig a sikerélmény az önbecsülésünk egyik fontos forrása.

Kudarcorientált profik

Egy önbizalom-hiányos ember vérprofi abban, hogy felsorolja, mit rontott el eddig életében. A kudarcokat remekül meglátja a saját (és mások) életében is. Azonnal ugrik a legkisebb hibára is, és hosszan sorolja a kudarcait, szégyeneit, és mindeközben egyszerűen csak maximalistának tartja magát, aki folyton a jobb eredményre törekszik. Valójában azonban negatív a fókusza, és a maga elé kitűzött cél egy picit mindig odébb kúszik, amikor ő már éppen elérné. Mindig többet és jobbat akar. És ezzel nem is lenne baj, csakhogy a sikerélmény kimarad az életéből.

 

Akit nem lehet megdicsérni

A kudarcorientált maximalista így aztán soha nem éli meg a sikert, ebből következően nem is lehet őt megdicsérni. Mert úgy véli, hogy „ezt bárki meg tudja csinálni”,ha nekem ment, ez másnak is simán megy”. Vagy éppen „lehetett volna jobban is”. Így aztán sem a külső, sem a belső elismerés nem tudja növelni az önbecsülését. A saját elért teljesítményét nem értékeli, és a legtöbb esetben elhessegeti a dicséretet is. Nem könnyű vele, ugyanis a magával szemben támasztott óriási elvárások megjelennek a kapcsolataiban is.

 

Szabad örülni a sikereinknek

Ha magadra ismertél a fenti leírásban, akkor joggal teszed fel a kérdést: „na jó, de akkor mit tegyek másként?”

Az első, amit megtehetsz, hogy elfogadod: a munkánk, teljesítményünk felett szabad örömöt, megkönnyebbülést, büszkeséget érezni. Szabad megállni egy percre és megdicsérni önmagunkat. Ez hihetetlenül fontos, ugyanis ha elkezdjük tudatosítani a sikereinket, megélni a teljesítményünk feletti elégedettség-érzést, az növelni fogja az önbecsülésünket. Mindez alkalmasság-érzést, hitet, bizalmat ad abban, hogy képesek vagyunk jól csinálni valamit.

 

Sikerfókuszú gondolkodás

Megteheted azt is, hogy tudatosan törekszel arra, hogy átkapcsold az agyadat. Hetente egyszer-kétszer állj meg, és gondold végig, mit csináltál jól az elmúlt napokban! Mi tekinthető sikernek? Nem kell nagy dolgokra gondolni – hiszen nem szerzünk három naponta egy diplomát. Sikernek tekinthetők olyan egyszerű dolgok is, mint például az, hogy képes voltam hatkor felkelni, és elmenni az edzésre, vagy nem morogtam a párommal, mert az ágy mellé dobta a zokniját. Megteheted azt is, hogy készítesz egy dobozt a sikereidnek, és apró cetlikre felírhatod az elért eredményeket, majd bedobhatod a ládádba. A kudarcos, önbizalom-hiányos napokon hasznos lehet elővenni a siker-dobozt, és megnézegetni a tartalmát.

Ha úgy érzed, van még mit javítani az önbecsüléseden, gyere el a Jóban lenni önmagaddal című előadássorozatra!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen hasznos bejegyzésről sem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.